Bejegyzések
Messze a legmakacsabb és legpusztítóbb mítosz a geishákról, valamint a magasabb osztályú kurtizánokról vagy prostituáltakról szól. A felfedezés során megismerkedünk a geishák kultúrájának mítoszaival, híreivel és kivételes modernkori helyreállításával, megosztva, hogy ezek a hűséges előadók nemcsak a történelem őrzését szolgálják, hanem pozitívan alakítják Japán kulturális jövőjét. Tegyen egy tiszteletteljes utazást ezeken a területeken, tudván, hogy a geishák kultúrája azért folytatódik, mert a helyi közösségek pozitívan foglalkoznak vele.
A geisa negyedeket „hanamachinak”, azaz „rózsavárosnak” nevezték, és a 17. században alapították, amikor szabályozásokat vezettek be bizonyos szórakoztatási formák bizonyos területeken való elhelyezésére. Az 1970-es években a kiotói új geisa negyedeket roentgenōkkagainak (szó szerint „hat” hanamachi) nevezték, mivel Shimabara (島原) környéke elméletileg aktív volt, mivel a geisa negyed tayū reenactoroknak adott otthont; azonban a 21. században egyetlen geisa sem működött Shimabarában, még akkor sem, ha a modern tayū továbbra is ott működött. A geisák a hanamachinak (szó szerint „virágvárosok”) nevezett területeken dolgoznak, és állítólag ma is a legújabb karyūkaiban („rózsa és fűzfa közösség”) élnek, egy kifejezés abból az időből, amikor a kurtizánok és a geisák ugyanabban a házban dolgoztak. A „Mizuage” a legújabb kultúrát a Kamaishi prostituáltaktól eredeztette az új geisha negyed közelében lévő bordélyházakban. Az évek során léteztek geisha szervezetek, amelyek a maiko legújabb szüzességét értékesítették prostitúció útján, és a geisha „kétszeres geishaként” is belépett, akár többször is prostitúciót folytatva, hogy eladja szüzességét.
Napjainkban a mizuage már nem létezik, és a geisa státuszba jutó tanoncok szertartásokon és eseményeken kívüli sorrendben juthatnak el a geisákhoz. Bár a szabályok technikailag lehetővé tették a geisák és a prostituáltak közötti különbségtételt, egyes geisák még mindig részt vettek a prostitúcióban. A kormány azonban különbséget tudott tenni a szakmák között, azzal érvelve, hogy a geisákat nem szabad összekeverni a prostituáltakkal, vagy zavarba ejteni őket. A törvény új megközelítése vitát váltott ki a tevékenységek közötti bizonytalan különbségtételről, a hatóságok szerint a geisák ugyanabban a szakmában más munkakörökben is dolgoztak, így nincs különbség aközött, hogy minden prostituáltat "geisának" neveznek.
A friss Niigata geigi arról ismert, hogy sokkal rugalmasabb szabályokat és életmódot folytat, mint sok más geisha kerület Japánban, ami a régió mai újjáéledéséhez vezetett az 1980-as évekbeli hanyatlás után. Kiotóban más hanamachikat – más néven gokagai-kat (szó szerint 'öt' hanamachi) – tartanak számon nem hivatalosan. Tokió prefektúrában azonban, a tartomány 23 kerületén túl, Hachiōji városának is megvan a saját geisha közössége. A tokiói új fél tucat hanamachi közé tartozik Asakusa (浅草), Akasaka (赤坂), Kagurazaka (神楽坂), Shimbashi (新橋), Mukōjima (向島) és Yoshichō (芳町). A geisák jellemzően időnként ugyanazon fallal körülvett területeken tevékenykedtek, míg a kurtizánok és a prostituáltak; azonban mindkét diszciplína konkrét szinten mindig is elméletileg távolságot tartott egymástól, még akkor is, ha általában ugyanazon törvények alapján szabályozták őket.
A koi valódi története és meghatározása a japán kultúrában
A legújabb művészeti változatok, amelyeket megtapasztaltak, a felsőbb osztályok mereven élvezett ereklyéi óta léteznek, ahogy azok megkapták a nyelvezetüket és egyre rikítóbb megjelenésüket. A geisáknak először megtiltották a szexet, függetlenül attól, hogy sokan folytatták-e ezt; amikor egy kiváló kurtizán megtiltotta egy geisának, hogy elvegye a társait, és a társaságot kivonták a szexből, és élvezhetik az életet, egy hivatalos kutatás feltárta annak lehetőségét, hogy a geisa lemondjon a jogáról, hogy ezt az új hivatást gyakorolja. Míg az oiranokat az új nemesség alacsonyabb rangú tagjainak tartották, a felszerelésük és a hangjaik általában csak azokra korlátozódtak, akiket a felsőbb rétegek számára "tiszteletreméltónak" tartottak.
- A 18. század közepétől a női geisák is elkezdtek alkotni ezeken a szórakozóhelyeken, innen ered a „geiko” kifejezés.
- Tudván, hogy a szakítás segít kibogozni a geisha közösség egyik legmakacsabb mítoszát.
- Tudd meg, hogy kik a geishák, mit csinálnak, és hogyan jutottak el egy jó megélhetési forráshoz.
- Ugyanakkor a női geishák új előfutárai, az újszülött odoriko („táncoslányok”), tanították és bérelhetők voltak ezekben a teaházakban a szelíd táncosnőktől.
- Napjainkban a mizuage nem létezik, és a tanoncok ünneplik a geisa státuszba való belépést, ami egy sor szertartásból és eseményből áll.
Megjelenés
Ennek ellenére az új mítosz a geishák bizonyos magasságú prostituáltaktól való megszabadulásáról és a mizuage bevett gyakorlatról a mai napig tart, bár pontatlanul. Egyes geishák elkezdtek nyugati ruhákat viselni, hogy kapcsolatba lépjenek velük, felfedezték a nyugati stílusú táncot, és italokat kínáltak a vendégeknek, nem pedig célból. Bár a kifejezésnek megvan a saját különálló definíciója és fordítása, a legtöbbjüket felcserélhetően használják a geisha közösség leírására, például a hanamachi és a karyūkai. Remélhetőleg tudta, hogy ki is valójában a geisha, mit csinál, és hogyan alakult ki ez a fajta érték. A geishák visszafogottabb, mégis nőiesebb fazonokat viselnek, hogy megmutassák érettségüket és eleganciájukat, és kevésbé elegánsak, mint néhány kimonó, amit a maiko és a geisha nélkül is láthatunk. A szemöldökük fekete színű, és a geishák gyakran borotválják ki, hogy megkönnyítsék a folyamatot.
Az idősebb geishák alapvetően ugyanazon a napon hagyják abba az oshiroi viselését, mint amikor abbahagyják a hikizuri viselését a funkciók javítása érdekében. A fiatalabb tanoncok a szemöldöküket kissé vékonyabbra vagy kerekebbre is díszíthetik, hogy hangsúlyozzák élénk megjelenésüket. A megjelenés Roulettino weboldal színe és stílusa eltérő lehet a területtől függően, mivel egy jó geisha, illetve egy tanonc geisha, ebben a régióban dolgozik; de nem, van egy általános megjelenési sorrend, amelyet a geishákhoz kapcsolódónak tekintenek. Egy jó geishának azonban nem feltétlenül van joga minden összejövetelen nagyon formális ruhákat viselni (egy nagyszerű kuromontsuki hátulját egy formalitást kiegészítő obival, egy jó parókát és akár teljes könnyű sminket is).
A progresszív geishák többnyire abban az okijában élnek, amellyel kapcsolatban állnak, beleértve a tanulóidőszakukat is, és ezért jogilag kötelező legalább egybe beiratkozniuk, még akkor is, ha nem élnek itt minden nap. A geishától távol élők száma manapság hihetetlen, de sokkal magasabb, nagyjából a karrierjükben lévő fiatal nők új száma; a geishák nem vonulnak nyugdíjba fiatalon, amikor nagy támogatóra találnak, és kisebb valószínűséggel vannak tanítványaik és hosszú távú családtagjaik, mint ugyanazon évtized más nőinek. Sugawara azt mondta, hogy a mai nők "gyakran táncosok, modellek és kabaréelőadók, és előfordulhat, hogy háziasszonyok nélkül kezdik a tanulmányaikat a dalokban, és hét-nyolc éves koruktól táncolhatnak" – mondta. A harcot követő évtizedekben azonban az új karrier stílusa némi változáson ment keresztül. A harcot folytatva a geishák egyhangúlag visszatértek a kimonóhoz és a hagyományos művészetekhez, felhagyva a fizikai megjelenés és a tánc minden kísérleti geishastílusával. A csata után és alatt is az új geisha identitás rombolt le bizonyos státuszokat, miközben az egyes prostituáltak elkezdtek magukról beszélni, hogy hogyan segíthetnek az embereknek az új amerikai fegyveres erőkben, amelyek elfoglalják Japánt.
Ismert hibák, amelyeket el kell kerülni
Ennek következtében az évek során az egymáshoz képest alacsony rangú kurtizánok elkezdtek kimenni a divatból, hivalkodónak és régimódinak tartották őket. Idővel mindketten a japánok körében az új stílusok többségét birtokolták, az alsóbb kategóriába tartozók státusza pedig bizonyos fokú szabadságot biztosított számukra a szoknya és a szórakozás ízlésében, szemben a magasabb társadalmi rétegekhez tartozó családokkal, akiknek kevés más választásuk volt, mint egy általuk elismertnek tartott stílusban fellépni. A geisháknak tilos volt díszes hajtűket vagy kimonót viselniük, amelyek mind a magas rangú kurtizánok ismertetőjegyei voltak, akiket a közösségek élén tartottak. A 18-100-as évek elejére számos ilyen odoriko kijött egymással, és szexuális jellemzőket kezdett mutatni, mivel a szűzies viselkedésük volt a legkiválóbb.
A 17. évezredben megjelent az új shimada frizura, amely megalapozta mind a geishák, mind a maiko geishák által viselt frizurák stílusát. Az ilyen típusú daraboknál néha felismerhető a legújabb okiya, amihez egy darab tartozott, például a darari obi, a legújabb okiya címerének a szőtt, festett vagy hímzett darabja, amivel az obi végét díszítik. Az egykori maiko darabokat általában akkor szeretik, ha hivatalos eseményeken viselik őket, vagy amikor egy lelkes okiya bezár, és úgy döntenek, hogy eladják a kimonókészletüket, és obit viselnek. A fogfeketeség korábban gyakori szokás volt a házas nők között Japánban és a bíbor bíróságon, de ma már nagyon ritka gyakorlat. Sok tapasztalt geishának elég erős ahhoz, hogy külön éljen, még akkor is, ha az önálló élet népszerűbb egyes geishák negyedeiben – például Tokióban –, mint máshol.
A geishák tényleg prostituáltak? Ezt a legnagyobb mítoszt mesélték el nekem
A háború után minden évben újraélednek a geisák szokásai és dolgai, azonban addigra számos új geisa kényelmesen élt, mintsem visszatért volna. Csak a 18. század második felében volt elméletileg elfogadott, mint karrier. Most, közel évezreddel később, már csak 270 vagy több geisa van a tanítványaikon, más néven Maikon kívül, akik még mindig gyakorolják a geisha tevékenységét. Kiváló BA (Hons) diplomával rendelkezik történelemből a szingapúri Nemzeti Egyetemen, amely mélyen jártas a távol-keleti társadalmak köz- és társadalomtörténetében. Ma már csak néhány taikomochi rendelkezik a beszélgetés, a humor és a történetmesélés képességével. Éveken át a geisák karaktere fontos szerepet játszott abban, hogy megőrizzék Japán új kulturális szövetét kifinomultsággal és kifinomult művészettel.
A horgászok a mizuage kifejezést használják arra, hogy megosszák, mennyi tenger gyümölcsét fogtak ki a nap 24 órájában, és a mizuage szót a geisák is használják a havi jövedelmükre utalva. A japán szövetséges megszállás alatt néhány prostituált, akiket szinte kizárólag a japán frissen evő csoportok alkalmaztak, kezdetben önállóan kezdtek el kereskedni "geisa nők" néven, részben azért, mert a legtöbb külföldi csapat nem tudta megkülönböztetni egy jó geisát egy jó kimonót viselő nőtől. Mindazonáltal még mindig közismert volt, hogy a geisák a húszas éveik közepén visszavonultak a karrierjükből, hogy pártfogójuk támogatására támaszkodva éljenek a második világháború után. Manapság ritkább, hogy egy jó geisa jó dannát választ, a költségei és annak valószínűsége miatt, hogy egy jó modern gyerekkel segítsenek egymásnak a házuk gondozásában, és fedezni tudják egy geisa megélhetési költségeit. Ettől függetlenül a geisha és a prostituáltak közötti összemosás napjainkban is elterjedt elképzelés, különösen a nyugati kultúrában.
Akár gyakori, akár nem, az új szokás nagyon elterjedt volt egészen 1956-ig, amíg Japánban a prostitúcióellenes törvények elfogadásával betiltották. A tizenhatodik évezredben az új sógunátus engedélyezte a „yukaku” létrehozását. Ezek piros lámpás negyedek voltak, ahol szórakozásból árultak egy-egy darabot Japán növekvő beszállítói közösségének, és ahol a prostitúció legális volt. Gyakori, és szomorú tévhit, hogy a geishák prostituáltak. A maiko is visel különféle „furisode” kimonót bő ujjakkal, és aranyos, színes mintákkal, valamint mutatósabb obival (ahogy a fenti képen is látható). A geishák kimonói általában visszafogottak, és rövidebb ujjakkal, valamint apró obival (övvel) elegánsabbak. A geishák által viselt kanzasik díszesek, de általában kisebbek és finomabbak, és kifinomultabbak.
Bár nem, a geishák lehetnek nyolcvanas és kilencvenes éveikben is, és munkát vállalhatsz, de elvárják tőlük a rendszeres képzést, még akkor is, ha a tanfolyamok csak havonta néhányszor tartanak. Ez magában foglalja az italok felszolgálásának megtanulását, a kötetlen beszélgetések lebonyolítását és számos új művészeti képzést, bár a második a tánc és a dallamok oktatói révén is elvégezhető. A képzés új minarai szakasza magában foglalja a beszélgetési folyamat, a normál csoportos játék, valamint a bankettek és a vendégek alatti megfelelő illem és viselkedés megértését. A minaraik mindig a jutalékod harmadát számítják fel, mint egy átlagos geishák díja, és általában a legfelső italházban, a minarai-jayában dolgozhatsz – a ház "anyjának" (tulajdonosának) a megismerésében. A maiko frizurákkal viselt hajdíszek ötlete és színe szintén egy új szintre emeli a lelkes gyakornoki fokozatot.